millió puszi: Dorii Horan.
Melody AmbersonOscar még annó’ rendes iskolába járt, csak 23 évesen került be a légitársaságba, és mikor 10 év után nyugdíjba vonult, nem akarta elhagyni az FBI-t. Ha már ő nem csinálhatta, legalább átadta másoknak is a tudását. Aztán a tanítás után közvetítő lett belőle, így most rajtam kívül még 4 embert küldözget mindenféle megbízásokra. De nem ez a lényen, hanem hogy ő elmesélte milyen az iskola. Háromnegyed nyolcra kell beérni a terembe, hol épp az akkori óra fog folyni. Hát nekünk odahaza a képzőben fél hatkor volt ébresztés, egyből 10 kör a pusztán, utána reggeli, majd fél hátkor kezdődtek a kiképzések. 11-től 2-ig volt az elméleti, utána ebéd, majd fél óra pihenő és utána ismét gyakorlás. Este hatkor végeztünk. Vacsoráztunk, zuhanyoztunk és még beszélgettünk vagy hülyéskedtünk. 9-kor lámpaoltás, hogy éberek legyünk másnap. De hát sosem volt aki fent tudott volna maradni tovább, hisz az egész napi edzés elég fárasztó.
Oscar azt is mondta, hogy maximum fél 3-ra végez mindenki, a délutánok és a hétvégék pedig szabadok. Nálunk szombaton szombaton 5-ig tanítás volt, és hatkor ment egy busz a városba, aki akart felszállt, és bemehetett néhány órára a városba. 8-kor viszont már hozott vissza, és aki nem ért időbe a megállóba, az az utcán éjszakázott. Ez egyszer történt meg egy fiúval, és éjszaka a koldusok összeverték. Az eset óta senki sem mert kint maradni. A srácnak elég csúnya sebei maradtak. Hát ő akart bulizni’.
Még olyat is mesélt, hogy óra végén a tanár felad pár oldal feladatot, és azt otthon kell megoldani. Hát az biztos, hogy nem lesz egyszerű beleszoknom az itteni menetbe.
Na de térjünk vissza a valóságba. Még mindig itt állok az iskola kapujában, és nézem a hatalmas épületet. Narancssárga, három emeletes. Az ablakok szegélye négyzetben fehér színű. A hatalmas szárnyas ajtón egyfolytában ki-be közlekedtek a hátizsákos diákok. Az épületet egy hatalmas udvar veszi körül. Minden fa tövében plédeken, iskolatáskákon, esetleg kisebb rendű diákokon fetrengenek. Kezükben könyv, lap top, magazin, körömlakk, kiscica(az meg mit keres ott??) vagy éppen csak beszélgetnek egymással, üres a kezük. Hát ilyen lenne az iskola? Érdekes. De ezt a macskásat még mindig nem értem. A diákok mindenféle öltözékben díszelegnek. A legtöbben átlagos ruhában, -ezek szerint nincs egyenruha, hála az égnek- , de van akin pom-pom lány ruha, focimez, vagy tesiruha. És természetesen az elmaradhatatlan klikkeket is kiszúrtam. A stréberek, a zenészek, a sportolók, a műpicsák, a biológusok, a deszkások, a motorosok, a kockák, az emósok, a gótok, a hippik, az alkonyat fanok, a könyvmolyok, a rosszkislányok, a “mindenen nevetünk” gyerekek, a rosszkisfiúk, a menők, a jó fejek, a röpis lányok, az anorexiások és még így sorolhatnám a csoportokat.
Hosszas gondolkodás és elemzésem után úgy döntöttem megpróbálok láthatatlanul besurranni a koleszbe, amihez átkellet gyalogolnom az egész udvaron, ugyanis az épület az iskola mögött van. Már előre látom, hogy a járda szélén ülők kirakják elém a lábukat, hogy bukjak orra, már az első napomon. Nem! Én nem dőlök be nekik. Én leszek a titokzatos lány aki feltűnés nélkül figyel mindenkit. Éppen ezért még egy kicsit lejjebb húztam a kapucnit, majd tágra nyitottam a nagy fekete kaput. Mindkét bőröndömet magam mögött húzva vonultam végig a sima aszfalton. Sokan megbámultak, tekintetük szinte lyukat égetett a hátamban, de nem foglalkoztam velük. Végre elértem a kollégium ajtajáig. Olyan hangtalanul próbáltam bejutni, mint egy ninja, de hála az iszonyatos géneknek, sikeresen nekimentem egy asztalnak. Bár, ha belegondolok ez még a jobbik eset. Legalább semmi sem tört össze.
- Eltévedt, kis hölgy? -jött egy hátborzongatóan fokcsikorgatós hang mögülem. A fejem olyan hirtelen kaptam hátra, hogy még a hölgy is megijedt. Negyvenes éveit élhette, ruházatától felállt a szőr a hátamon. Egy hihetetlenül szűk térdig érő sötétkék szoknyát és egy fehér buggyos inget viselt, a szoknyához passzoló blézerrel. Bőr, -javítom magam, idős bőr színű, tehát olyan zöldes barnás- színű nejlon harisnyájára egy pár számmal kisebb 5 centi magas lakkcipőt bujtatott. Már csak a favonalzó hiányzott a kezéből, hiszen a szoros konty és a szigorú pillantás rávésődött a fejére. Az a tipikus, " mindenbe bele ütöm az orrom, rövid a szoknyád magas a cipőd " néni volt. Minden gyerek rémálma egy ilyen nő.
- Öhhm... -makogtam. -a 201-es szobát keresem. Az iskolába fogok járni.
- Kövessen.
Én jókislány módjára mentem a banya után, tartva az egy méteres távolságot, nehogy véletlen nekiütközzek és kapjak a haragjából, amiből azt hiszem nem szenved hiányt.
- És itt is van. 201. A lakótársai azt hiszem a városban bóklásznak, estére jönnek. Addig pakoljon ki, rendezkedjen be és pihenjen. -lökött be az ajtón. - Viszlát. -csapta rám, akkora lendülettel, hogy szerintem még az ablakok is megremegtek. Remek dolgom lesz itt.
A bőröndöt az ágy alá csúsztattam, ráérek. Vettem egy nagy sóhajt, majd a szabad ágyra ültem. Hogy honnan tudtam kiszűrni melyik az enyém? Az összes többin hatalmas kupac ruha, sminkek és sörös üvegek díszelegtek. Ízléses. Körül néztem a szobában. Barack színű falak, sok tükör, puha szőnyegek, popsztárok poszterei a falon, ruhák minden mennyiségben és az elengedhetetlen tini-szoba kellék, az égősor a tükör vagy éppen az ágy körül. Ezzel végeztem is a terepszemlével.
Időközben feltűnt, hogy a nagy szobához tartozik egy apró fürdőszoba. Úgy döntöttem felfrissítem magam, majd körülnézek a suli udvarán. A bőröndöt kihúztam az ágy alól, majd kikészítettem egy laza "körülnézős" összeállítást. Semmi komoly, fehér trikó, fekete rövidnadrág, necc harisnya és egy fekete tavaszi csizma a hozzáillő fekete táskával. Kezdésnek megfelel. Egy törülközős és egy doboz cseresznyevirág illatú tusfürdőt is kivettem, majd inden cók-mókommal bezártam magam a fürdőszobába. A forró víz alatt bizserget a bőröm. Teljesen ellazultam, szinte észre se vettem, mikor már vagy 20 perce áztattam magam. A bőröm teljesen beráncosodott. Elzártam a vizet, kiszálltam a zuhanyfülkéből majd magam köré tekertem egy fehér törölközőt. Szárazra dörzsöltem magam, majd magamra kaptam a friss ruháimat. Teljesen frissnek éreztem magam. Hajamat egy egyszerű kontyba kötöttem a fejem tetején. Egyszerű és kényelmes viselet.
Magamra kaptam a lábbelimet is majd lekocogtam egészen az udvarig. Napszemüvegemet a szemem elé toltam, és úgy sétáltam végig a szórakozó diákok között.
Mikor egy nagy fiúcsapat mellett haladtam el, nagy pusmogás követte lépteimet. Ők olyan "menő gyerekek" lehettek, bár megtudom érteni, a kinézetük abszolút makulátlan.
- Hé, új csaj! -kiabált utánam az egyik. Mondata hatalmas nevetésben ért véget. Remek. Már az első nap nevetség tárgyává váltam, pedig csak elmentem mellettük az udvaron. Jesszus, mi lesz még itt?
- Hé, kislány, állj már meg! -szaladt utánam az egyik. Én mit sem törődve az utánam loholóval ugyan olyan tempóbán sétáltam végig a sima aszfalton.
- Állj már meg basszus! -és rükverc, fék, stop. Abban a pillanatban megálltam, de még mindig nem fordultam hátra. Mint egy szobor mozdulatlanul vártam, hogy üldözőm beérjen.
- Uhh. -lihegett valaki a hátamra.
- Mi kell? -kérdeztem nem túl kedves, elég morbid hangon. Nem hiszem, hogy bájcsevejre jött volna.
- Csak ezt akartam. -mondta pimaszul, majd abban a pillanatba olyan érzéssel markolt a fenekembe, hogy egy kicsit még előre is ugrottam. Én egy percet sem vártam, egy jól irányzott fektetett rúgással a talajra küldtem. Műveletemnek hangos nevetés és füttyölés lett az eredménye. Ennyit arról, hogy láthatatlan maradok. Sikerült már az első nap mindenki figyelmét magamra terelnem.
Hát ez lenne a második rész. Remélem tetszett. Hagyjatok magatok után nyomot;*
És itt az olvasóim facebook csoportja. Csatlakozz.
